Nem csak az élsportban, hanem a szabadidő-sportolók körében is megfigyelhető az úgynevezett túledzettség állapota. A túledzettség olyan, mint a szél: nem látjuk, de jelenléte nyilvánvaló. Legegyszerűbben teljesítménycsökkenéssel lehet jellemezni.
A teljesítményt befolyásoló állapotok (például betegségek, sérülések, vérszegénység, alultápláltság, fertőzések) önmagukban nem jelentik azt, hogy valaki túledzett. Ebből adódik, hogy csak azt a sportteljesítmény-csökkenéssel járó állapotot nevezhetjük túledzettségnek, amely néhány nap alatt nem szüntethető meg, illetve nem valamely betegség vagy kórállapot eredménye.
{jb_info}A túledzettséget egy hosszabb szakasz előzi meg, amely sejteti, hogy a sportoló a kimerülés felé tart; az angol szakirodalom ezt over-reaching-nek nevezi. Ebben a stádiumban még mindössze néhány edzésmentes nappal orvosolható a kimerülés és a következményes teljesítményromlás.{/jb_info}
A 3. héten növeljük a távot, és már elkezdjük a komolyabb terhelést! Ezt óvatosan kell kezelni, a leírt tervek csak…
Olyanoknak készül az alap edzésterv, akik rendszeresen, de nem túl intenzíven futnak. A haladó terv komolyabb alapokkal rendelkezőknek szól, akik…
Heti és havi edzéstervek, amelyekben mindenki számára könnyen elvégezhető gyakorlalokat gyűjtöttünk össze, amelyek otthon is könnyen levégezhetőek, mégis átmozgatják az… Oldalainkat 236 vendég és 0 tag böngészi
Copyright 2008 - 2011 X2S TEAM. All rights reserved.